Több játékos is megszólalt az ügyben, így Piqué és Villa is véleményt formáltak, de az egyik részről érintett Ujfalusi is megszólalt, és a médián keresztül is bocsánatot kért Messitől.
Villa a hétfői napon az együttes tréningje után adott sajtótájékoztatót, ahol Messi sérülése kapcsán kijelentette, hogy "a szabálytalanság brutális volt, mégsem gondolom, hogy Ujfalusi sérülést akart okozni Leónak." A világbajnok spanyol csatár örömmel fogadta a hírt, hogy "Messi csak 10 napra esik ki, de önmagától értetődően az lenne a legjobb, ha egészséges lenne. Mindenesetre elmondhatom, hogy hétfő délelőtt már nem voltak nagy fájdalmai, és egyértelműen jobban érezte magát, tudván, hogy a rehabilitációja nem tart majd olyan sokáig."
Tomas Ujfalusi, a sérülést okozó hátvéd is nyilatkozott, és a beszélgetés során amellett, hogy sajnálatát fejezte ki, elmesélte, hogyan is történt pontosan az a szabálytalanság.
"Ez egy rendkívül szerencsétlen szerelési kísérlet volt, nagyon sajnálom, és mielőbbi gyógyulást kívánok Messinek. Ott volt a labda, megpróbáltam elérni, aztán miután elpöckölte Messi, nem tudtam már megállítani a mozdulatsort" - mondta a cseh, aki továbbá leszögezte, hogy természetesen oda akart menni a mérkőzés után Messihez bocsánatot kérni, ám ez egyéb okok miatt nem következhetett be.
"A meccs után is oda akartam menni hozzá, de akkor még ideges volt a történtek miatt, így ezt nem tudtam megtenni. Hétfőn viszont Kun ( Kun Agüero, az Atlético Madrid támadója - a szerk. ) telefonján küldtem neki egy sms-t, hogy rendkívül sajnálom. Nyugodt vagyok, mert nem akartam sérülést okozni."
Ujfalusi a beszélgetés során egyébként hozzátette, hogy "mindig is mondtam, Leo a legjobb labdarúgó, s hogy a legjobbaknak a közönség szórakoztatásáért kell játszaniuk. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy nem csak őket kell megvédeni, hanem mindenkit" - kritizálta talán egy kissé a játékvezető felfogását a madridi bekk.
Piqué: "Levadászták..."
A rangadón győztes gólt szerző, és ismét pazar formát mutató Gerard Piqué is megszólalt játékostársa sérülésével kapcsolatban, és nagyon kritikusan kifejtette, hogy
"egyszerűen levadászták. Mindazok után, amiről beszéltek általában, azoktól, akik megfertőzik a labdarúgást, teljesen normális, hogy ilyen megtörténik. Minden ér, ha arról van szó, hogy meg kell állítani a legnagyobb játékosokat."